Háromhuszonkilenc - Epica

Az Epica az a zenekar, amire egész életemben vágytam. Komolyan. Ugyebár említettem korábban, hogyha ők is csinálnának egy live nagyzenekaros koncertet (a rádióban lenyomott live koncert azért nem volt nagyzenekaros, csak kicsi), akkor a Nightwisht simán kiütnék örökre a nyeregből. Na kövezhettek, ugyanis amikor írtam akkor fogalmam nem volt róla, hogy 2008-ban a Miskolci Operafesztiválon (vagy hol, lusta vagyok guglézni) ők voltak a meghívottak, és egy duplacédényi koncertet adtak, egyik lemezen klasszikus zeneművek feldolgozásával (plusz pár filmzene), a másikon meg egy rendhagyó Epica show-val. Természetesen mindkét esetben a Reményi Ede kamarazenekar támogatásával. Ezzel részemről a Nightwish örökre elfelejtve. Egyszerűen egyik régi komcertjük, albumuk nem szól már úgy ezután, ahogy elvárnám... Ráadásul, minden bizonnyal nem szándékosan, de hatalmasat rúgtak a Jack Sparrow wannabe Tuomasba, amikor feldolgozták a Karib-tenger kalózai főcímdalát. Talán az egész koncert fénypontja ez a dal.
A másik, ami miatt tetszik, hogy szinte az összes klasszikus zenemű is elhangzik, amit imádok. Hall Of The Mountain King, Adagio, Presto... Még a Valkűrök lovaglása kellett volna és teljes a csoda. Nem mintha így nem lenne. Aztán ugye olyan dalok, mint a Pókember főcímdal, vagy a Star Wars Birodalmi Indulója...
Simone folyamatosan magyarul köszöni meg a tapsot, és hallatszik, hogy élvezik. A dobos srác valami hihetetlen, annyira élvezetes témákat hoz, nem a szokásos halálunalom powermetal állat kétlábgépezés (lásd: Sonata Arctica, Stratovarius, Hammerfall), hanem igazi jóféle komplex dobolás. Ez főleg a klasszikus műveknél hallható, de persze az Epica számoknál sem lesz unottabb a fickó. Bocs Jukka, jó vagy, de nem eléggé.
Szóval érdekes, hogy az egykori Nightwish koppintó zenekarból képesek voltak olyan irányba továbblépni, amit a NW-nak kellett volna megtennie x évvel ezelőtt. Ám a nagy példakép mára inkább tömegeknek való keményebb poprock míg Epicáék ezzel az albummal és koncerttel átvették a hatalmat a szimfónikus metál trónja felett.
Amúgy láttam őket élőben a Balaton Soundwave-en, és valami hihetetlenek voltak. Igaz volt vagy 40 perc késés, mivel a billentyűs srác (akiről azt hittem, hogy _Nec Szabi) szuper Apple notebookja csak nem akart működni (háháhá), de aztán 40km-nyi kábelcsere meg gombnyomogatás után csak elkezdték. Egyetlen rossz élmény talán az volt, hogy mivel fesztiválon léptek fel, a közönség soraiba beférkőzött a sok retardált atomrészeg neonáci meg szakadt punk, és mindenáron pogózni akartak a 12 éves lányokkal... Úgyhogy megnézném őket egyszer egy Arénás buliban is, ha már erről a miskolci dologról lemaradtam.
A következő dalt pedig Tuomasnak küldeném. Ezt buktad Tuo, bocs.