Kettőnegyvenkettő
Politikai blog van mostanság, sok lett a történés.
Olvasom, hogy a zindexen, hogy:
1. Sas Józsi nem kap Kossuth-díjat, mert állítólag adót csalt. Nem is keveset. És ezekután panaszkodnak, hogy szarul megy a színészeknek. Egyénként nem azért nem szeretem Sast, mert komcsi, hanem mert szar humort csinál. A Hacsek és Sajó az jó szokott lenni, de minden más csak ilyen ripacskodás, amire a nyugdíjas közönség élvez. Ha már végképp nincs ötlet akkor jöhet egy félmeztelen nő a színpadra. Szánalmas. De a vicc az ügyben az, hogy ferkónk a Kossuth-díj bizottság vagymifranc elnöke, és ő döntött úgy, hogy nem adja oda, mert csalt. Pont a ferkó. Lol. (Aki nem tudná, kedvenc ferencünket jogerősen elítélte a bíroság ingatlancsalás ügyben, aminek börtönbüntetés lett volna a vége, HA addig rejtélyes módon el nem évül az ügy).
2. Blaskó Péter köszöni nem kéri a díjat ferencünk kezéből, mert utána nem tudná a gyerekeit megsimogatni azzal a kézzel, amivel a miniszterelnökhöz nyúlt. Szó szerint ezt mondta egy ferenchez intézett nyílt levélben. Miért van az, hogy a fidesz szimpatizáns emberekék sokkal szimpatikusabbak mint az mszmp hírességek? Érted, egy Kossuth-díjról hajlandó lemondani. Ezzel viszont ferkó kapott egy újabb sallert, hogy takarodjon már a pcsába. Tényleg nem értem, hogy lehet valaki ennyire barom. Lassan 1 éve tüntetnek ellene. Elutasítják, leszavazzák a reformjait. Híres emberek küldik el a pcsába. Lásd Hajós András, aki kőkemény liberális szdsz-es, mégis a hírtvben szólalt fel ferkó ellen. De ő csakazértis véghez akarja vinni minden álmát, mert az jó lesz nekünk. Igaz, hogy pont a nép az, aki nem kér az álmaiból. És minden kérdést elhumorizál, meg demokráciáról makog. Ő az aki tudja, hogy hogyan jövünk ki a sötétségből. Ő maga, pinokkió ferenc a messiás, kishazánk megváltója. Bazeg. Lassan már tényleg nem hiszem el, hogy ez az "ember" létezik.
3. BKV. Nyilvános vitafórum, röviden elküldték az egész járatritkítós bizottságot a oda. Hagyó, a malacember lelépett. Ja intermezzo. Most lett bejelentve, hogy az óbudai buszgarázst megszüntetnék, ezért kell ritkítani. Tegnap a malacember mondta: nem zárunk be garázst. Nem. Nem. Nem voltam ügynök, nem lesz gázáremelés. Egy mszmp tag híres mondatai. A többit tudjuk. Aki kicsit visszaolvas láthatja, hogy megírtam a bezárást. Intermezzo vége. Szal a BKV nem nagyon tudott mit válaszolni a kérdésekre, a javaslatokra, sőt beismerte, hogy nagyobb zaj lesz, szarabb lesz a tömegközlekedés. A demszkyman négyesmetró álma 500 milliárd hufocska, de a 6 milliárd BKV hiányt meg köhögje a nép, akinek amúgy szar lesz.
És ha ezekután is valaki azt meri mondani, hogy jó a jelenlegi kormány + vezetőség, annak csak gratulálni tudok, és javaslok egy beutalót a vakok intézetébe, ahol gondolom van széf. És a kedvenc szövegem máig érvényes. Nem szavazok a fideszre, mert ők sem jobbak. Inkább nem megyek el. Ez a mondat egyenlő a tipikus magyar hozzáállással: jó nekem a szar is. Nekik üzenem ezt a kis sztorit a WoWból:
Szar volt a szerverünk, nem volt összetartás, megfúrták a klánomat, elvitték a jó embereket, anyázás ment, szal a tipikus magyar mentalitás. Eldöntöttük Lunával, hogy ez nem kell lelépünk, más szervert választunk, másik magyar klánba megyünk. Leléptünk. Aki nem tudja, szerverváltást 3 havonta lehet csinálni, és 5000 Huf. Thorinos komámat invitáltam a váltás aznapján vagy másnapján. Ő is tudta, hogy ami most van, az úgy ahogy van rossz. Azt mondta nem tudja gondoolkodik rajta. Mondtam neki, hogy ok, ha nem jönnél sok sikert. 20 perc múlva rámköszön a másik szerón, hogy szia, ittvagyok, bevesztek a klánba? Vagyis, ahogy említettem neki és kiléptem, ő is kilépett és intézte a transfert, ami kb 20-30 perc. Mikor megkérdeztem, hogy hogyhogy ilyen gyorsan, ennyit válaszolt: a régi szerveren uralkodó állapotoknál rosszabb már nem lehet. Ennyi. A politikában is ezt kéne tenni. Ez a kormány a pofánkba hazudik nap mint nap, mégse megyek el másra szavazni.

3 sikítás:
Na jah...:D arról nem is beszélve, hogy Mszmp-sek már teliszájjal mondják, hogy már akkora szar van... hogy már a Fidesz se tudna csinálni semmit... Hát má nem... 6 év alatt sikerült kilopni mindent.. IGEN MEGCSINÁLTUK!
Egyébként az is mokás, hogy a Fidesz reformát.. ami másböl oldotta volna meg a 300Ft okozta ürt mint az emberek zsebe... elvetette a kormányt... Fidesz hozzá állás: OK... csinálunk másikat:) MSZMP hozzá állás: Már most tudjuk, hogy az is szar lesz.... mert NEM lehet megoldani...
BAMEG! AZért fizetünk X embert havi több milliárd forintért... (kormányképviselők) hogy megoldják ennyi pénzből... mert ennyink van... többet NEM tudunk már fizetni...
Agy leolvadás vége....
hehe, a sas még a saját alkalmazottaitól is, akik nála takarítanak, azoktól is lop, biztos forrásból tudom ezt.
Blaskóra meg csak annyi, hogy nem a fletó adja át a Kossuth-díjat, hanem a köztársasági elnök, szóval mielőtt habzó szájjal anyázunk, körül kéne nézni egy kicsit. fletónak nem a díj a központi kérdés, ez már csak egy ilyen mellékvágánya a pártállamának, mint ahogy anno a "szocialista hazáért" kitűntetést is a pártprostik kapták meg. a vicc az, hogy az szdsz is saját magát meg a koalíciós partnerét járajta le az egész ország előtt, mint amikor a torgyán kezdett el pattogni, mert túl nagyra dagadt az a hájfeje, és nem engedték többet lopni. ez a magyar politika egy olyan hullámvasút, ami csak körbe-körbe megy, egy élére állított körpályán, hogy amit a tetején kihánysz, azt a pofádba kapjad lennt, és ettől megint rosszul legyél. szóval megérdemeljük, ha a saját bélsártengerünkbe fulladunk majd bele valamikor. uffénbeszéltem
Jogos, nem feri adjá át, de ő is ottvan, vele is illik pacsizni és mint elnök, ő dönt róla :)
Megjegyzés küldése
<< Home