Kettőharminchét.
Politika rovat következik, akinek nem bírja a gyomra, az please move along, ahogy a rendőr mondaná angolszász országokban.
Tehát azon filóztam, hogy ugye mindig mondogatjuk, hogy milyen buta a magyar, meg meg lehet vezetni a népet, mert hülyék az emberek, és a mónikasót meg retekklubbot nézik, és már nincs agyuk, ezért szavaznak az mszmp-re, eszdéeszre stb. Végiggondolva, tényleg így van? Ki az az ember, aki pl. gyurcsányferencke mellett szervez szimpátiatüntetést? És tegyük most félre hogy politikus. Van egy valaki, aki mások felett áll. Nem választotta meg senki, megbuktatta az elődjét. Mondhatjuk, hogy puccsal került hatalomra. Ő persze azt mondja, hogy választott emberként. No, ez a valaki dolgozgat, mí egyszer kiderül, hogy hazudott híveinek. Utálói mondják is neki, hogy takarodj. Hívei viszont kitartanak mellette. Átverte őket, hazudott nekik, amivel elnyerte támogatottságukat, de nembaj, ők ennek ellénre is támogatják. Ennyire buta lenne a magyar? És most hozzá lehet tenni, hogy ő bizony nem más, mint kicsiny hazánk első embere, a miniszerelnök. Akiről a legfőbb ügyészség bebizonyította (amolyan mellékesen), hogy ingatlancsaló. De ez se baj, hisz elévült az már. Felmerül a kérdés, hogy kik azok, akik ennyire támogatják? Ők lennének a mónikasó néző plebs? A robotok? Mert értelmes ember nem támogat olyan embert, aki már nem egyszer a pofájukba hazudott. Sőt, ki az, aki egy olyan pártot támogat, mint az eszdéesz? Van nekik nagyon kevés szavazatuk, amivel bejutottak abba a szép nagy épületbe, a lakosság szavazóinak asszem 7%-a, mégis ők döntik el, hogy a nagyon kevés fizetésből nagyon sok levont adó mellett még külön fizetni kelljen a dokinál. És van ember aki erre azt mondja, hogy persze, én szeretnék fizetni még többet. Sőt, egyetemista vagyok, nem vagyok ugyan jó tanuló, de szeretnék fizetni az egyetemért, még pluszba. Hisz hosszútávon, egyszer, majd jó lesz nekem. Igaz, nem keresek annyit tanulás mellett, hogy ebből fizessem az egyetemet, de nembaj. Ha valaha lettem volna eszdéesz vagy mszmp támogató, akkor is ugyanezek a gondolatok jönnének elő, tehát nincs itt semmiféle részlehajlás. A két kormánypárti szavazótábornak jó, ha többet kell fizetnie dolgokért, a fidesz meg szocialista, mert hogy képzeli, hogy egy országban ingyen legyen az orvosi ellátás, meg a tanulás. Kórházak már nincsenek, mert a 7% os párt azt mondta, nem kellenek. Iskolákat zártak be, mert a 7% os párt szerint sok volt. Ha óbudán, mondjuk a Flórián téren elüt az autó, és nem súlyos a sérülésem, vagy nem tűnik annak, akkor a mentő engem áthurcol a városon, mert rákosszentmihályon lakom, és itt a kórházam. Nem a Margit kórházba visz, ami 5 perc onnan, nem. És mellé még fizetnem is kell mert nem sürgősségi ellátás... Hihetetlen, hogy vannak, akik ezt jónak látják, reformnak tekintik, és támogatják. És erről egy olyan párt tehet, akit a szavazó lakosság (nem az egész lakosság!) 7%-a (!!) választott meg. És butapestnek ugye még ittvan a legnagyobb kártevő, demszky. 18 éve... 18! Persze, most lázad a nép, hogy buszleépítés, bocsánat, járatritkítás. BKV-s körökben mozgom, úgyhogy elmondhatom, pont annyi járat szűnne meg, pont annyi busz tűnne el, ami egy egész buszgarázsnyi. Igen, ez a cél. Ha átnyomják a tervet, akkor valamelyik garázst bezárják. Anno, szintén dg uralma alatt lett összevonva a hungária körúti troligarázs a buszokkal... De a 7%-os párt támogatóinak ez is jó így, havi 9000 forintos bérlet és 270 forintos jegyár mellett 30 perceket várni egy tömött buszra, és várni a csodát, a 4-es metrót. Ez olyasmi lassan mint jézus eljövetele.
Na végül arra jutottam, hogy a nép nem buta. Azok a buták (vagy naívak, esetleg reménykedők), akik ezek mellett is támogatják a kormányt. Ennél viszont rosszabb az, aki azt mondja, hogy igazam van, de a fideszre soha, inkább nem megyek el szavazni. És ilyen emberből sok van. És pont emiatt fog bukni a népszavazás. És marad minden a régiben, a kormány meg ráfogja ezt a fidesz vereségére. Pedig nem. Ez a nép veresége lesz. Ez fogja mutatni, hogy mennyire nem érdekli a népet a saját sorsa... Nem mondtam soha, hogy a fidesz jobb lenne. Egy biztos. Annál ami most zajlik, bármi jobb.

2 sikítás:
Egyetértek!
Ráadásul a szavazáson is milyen csalókán van megfogalmazva a kérdés: "egyetért-e azzal, hogy ne legyen..." érted, aki nem akar fizetni, automatice azt mondaná, hogy "NEM akarom, hogy legyen", na most aki el se olvassa alaposan a kérdést, majd jól odaírja, hogy NEM. ez pedig azt jelenti: "NEM értek egyet, igenis LEGYEN vizitdíj, tandíj..."
Majd a rosszul látó anyókák és a trehányabb emberkék jól félreértelmezik. Persze lehet hogy ez hülyeség, meg parás vagyok, de benne lehet a pakliban...
Jah jah... én is ettől parázok, mint Betu!
Egyébként anyira felboszant ez az egész... hogy egy kérdés jár csak a fejembe:
MIÉRT NEM LŐVI LE VALAKI??????
És meri azt mondani, hogy persze, mert az emberek imádják az ingyenes orvosi ellátást.
MÁ' bocsika.. de és az alkotmány... abba van valami hasonló, hogy jogom van rá... Meg egy olyan tétel is ha jól emlékszem, hogy az ember nem lehet árú cikk... már pedig bocsika... de ha több biztositós rendszer lesz igenis az lesz..... lehet tőlem akár mit mondani... egyébként is miért hinnénk el amit e térről mondanak... eddig SEMMI nem jött össze amit igértek.. na igen.... mondjuk nekem van egy pár ötletem az egézségi kasza potlására... mondjuk tisztviselő kereset ritkitása... mondjuk az ő bonuszukat.. ami nem titkoltan van... ellehetne törölni... vagy pl. meg lehetne szabaduln a 4 metró veszteséges projecttől és kurvára más megoldást választani... hoppá lenne más megoldás a 300 FT pofátlan összegre... ami úgye nem 300Ft.
Aki egy kicsit megnézzi az M30 nyomtatványát... amit kapot a bevalásához... (mert már úgye azt is jól mindenkinek magának kell) az láthatja, hogy keresettől függően kb (140-160 brutovel) egész évre 125 000Ft-ot fizetett úgy, hogy nem is ment el orvoshoz. És akkor ne is beszéljünk a többi 3 adónemről amit a szent cél érdekébe fizetek... + a cég is fizeti az egy részét a TB-nek.... ÚGY HOGY NEM MENTEM ORVOSHOZ.
Már egy ember viszonylatába is orási összeg... NA EZ az ingyenes orvosi ellátás... LOLLLL
És akkor még fizesek 300PÉNZT mert kiír a növér egy darab fecnit (agopirin) és odanyomja a kezembe.... HÁT fizesen az aki ezekre szavazot...
TESSÉK MEGINT FELIDEGESITET EZ A TÉMA :D:D:D:D
Megjegyzés küldése
<< Home