Kettőharminckettő.
Remek, remek, lehet menni népszavazni márciusban. Akit érdekel, annak elmondom, hogy mindhárom kérdésre szép nagy igennel fogok szavazni. Ugyanis kvára elegem van abból, hogy a rendesen melózó, bejelentett emberkék fizetésének a felét levonja az állam, és ezek mellé még van pofája x ezer forint vizitdíjat is elkérni... a diákoktól beszedett pénz meg a másik... Kéne amúgy népszavazást tartani még jópár dologról. BKV, MÁV vezetők min. 70%-os fizetés és bónuszcsökkentése például. Az ő kis havi bérük mehetne járműfelújításba. Vagy szavazzunk Dr. D*mszky G*bor nyilvános megkövezése mellett... Vicces ország ez, én mondom. Az SZ*SZ - MSZ*P már nagyban kampányol a nemmel való szavazás mellett. Ahogy tették azt akkor is, amikor nemmel szavaztak a kettős állampolgárságra. Igen, ez máig bassza a csőröm. Az akaratuk ellenére elcsatolt magyarok ne lehessenek magyarok... Ők maradjanak csak románok meg szlovákok, annyi bajjal kevesebb... akinek meg ez nem tetszik, az mehet el innen, tessék. Majd ferike hoz helyettük kínaiakat, meg támogatja a cigókat. Ahogy ezt ő is megmondta... Nem vagyok én nagymagyarországos kurucinfós jobbik fan, de ez azért engem is felháborít...
Úgyhogy irány az urna márciusban. Aki meg ezekután is támogatja őket, és nemmel szavaz, az fizessen utánam is vizitdíjat. Abszurd. Az adómból eltartjuk a cigányokat, a csöveseket, a rászorulókat, és ennek örömére még fizessek is pluszba, ha meg merek betegedni. Ez is csak itt lehetséges.
A szokásos BKV őrület meg már egyszerűen nem tud felidegelni... 4-es metró bazmeg. Az nagyon kell. 400 milliárd jó magyar buznyák ment el a kurvanagy semmire eddig. MILLIÁRD. Meg kormányzati negyed... Az. Ezek nagyon kellenek. Felújított ferihegyi MÁV állomás. Ugyanazokon a hányadék 20-30 éves vonatokon jön be a derék külföldi, hogy aztán először meglássa Kőbánya alsót, majd Kőbánya-Kispestet. Ha a Nyugati-ig szeretne jönni, akkor megcsodálhatja zugló összes cigányputriját a vasút mellett. És mielőtt hőbörögne a nép igen, mi tehetünk arról, hogy koszosak a vonatok, buszok. A mostani (de)generáció fiataljai. De persze bünti nincs ellenük, meg ha lenne is, ki tartatná be? Puszta kézzel sikáltatnám le velük a tegeket meg graffitiket. De 4-es metró az kell... Olyan kocsikon, amik már a szüleink gyerekkorában is jártak. Volt erre egy példa, a Mallorcai metró. Mondjuk mint kiderült, az nem jó példa, mert nem is annyi volt, meg most nem is jár, DE 2 év alatt ki lett ásva, meg lett csinálva. Amint kijavítják járni fog. Nálunk meg már épül több mint 2 éve, és sehol semmi, csak kurvanagy káosz a városban. Szerintem már írtam, de elmondom újra, hátha van itt D*mszky fan, aki olvas, hogy annak idején, amikor ez a rendszerváltás nevű kamu volt, akkor az oroszok felajánlották, hogy az államadósság fejében megépítik. Persze Anti bácsi és Gá*bor bácsi azt mondta, hogy nem, takarodjon az orosz piac. Ezért ment csődbe sok olyan cég, amik az orosz piacból éltek... pl. Ikarus. Nesztek, hozzáértő politikusok.
Ami meg jelenleg felbsz agyilag, hogy nagyőanikónak milyen szar élete van a második mellműtéte után, elhagyta a párja meg munkát sem talál (gondolom a csöcsteregetésből nem lehet megélni); ill. hogy dundika playmate (szintén hivatalos csöcsteregető) iszonyodik a víztől a tengerparton, ahol épp férjhez megy egy láthatólag sokíkús kidobóemberkinézetű valószínűleg vállalkozóhoz. Deszép mondat lett. Bulvár + dühöngés OFF. Levezetésképp ölök pár hordást. Vajon elolvassa valaki, amikor ilyen sokat írok? Vagy úgy egyáltalán? Hm?
Update: meghalt Heath Ledger. Hm. De legalább a Batman - The Dark Knight-ot még időben befejezte. Furák ezek a színészek, gyorsan halnak.
Update no.2: a Nightwish nem a PeCsába lesz... hm. Érdekesebb viszont, hogy az előzenekar valami Pain lesz. Az a Pain, aki a szexvajonmit krákogta anno? Vicces lenne... (tudom, hogy valószínűleg nem).

8 sikítás:
én nem megyek szavazni.
amúgy ez a Pain: http://www.pain.cd/
Dani, most képzeld el, hogy én egész nap az Anikó meg Dundika féle sztárokkal értekezem, sőt, még néha rosszabbakkal is... :DD
elolvastam háháhá
Luna
Háháá eddig 3 ember olvasta. Rekord.
négy. háháá.
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:Pythons.jpg
jól van, nyugodj meg és nézegesd a képet, hamar rendbejössz... ;)
Hát, itt rohadt nagy változásnak kéne történni, mert rettentően sok a csalás/lopás/hazugság/sikkasztás. Lásd pl. a Pestvidéki Gépgyár esetét, amit lebontottak, ezekután javíttathatjuk külföldön a repülőinket, nem is szólva arról, hogy ott bérmunkát is tudtak volna végezni, aminek a bevételeitől szintén elesett a magyar állam.
Valaki ott nagyon jól járt megint.
hét. háhá!
Megjegyzés küldése
<< Home