Kettőhuszonegy.
Lássuk a mai témákat, amiken jól fel tudom magam idegesíteni.
Aszondja, Index: Szili Kati elnézést kér a németektől, amiért elkobozták a vagyonukat, meg kitelepítették őket 60 évvel ezelőtt. Érdekes, tőlünk eddig senki nem kért elnézést Trianon miatt. Pláne nem a németek. Bocs, elvettük az ország nagyrészét, és odaadtuk másnak. Lakosokkal együtt. Arról kuss van.
Szintén Index: Aréna Pláza megnyitás. Kár, hogy nem mentem ki a megnyitóra, mert akkor elküldhettem volna a kurva anyjába a sok hőzöngőt. Volt, aki vidékről jött fel a megnyitóra, hogy megcsodálhassa Butapest legnagyobb plázáját. A balhé akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy 1000 óra helyett 1300-kor van a nyitás. Az idejüket oly féltő nyugdíjasok (már megint ők) kezdték a balhét. Felháborító, hogy nem nyitnak ki. Az újságban is le volt írva, hogy 10. Erre 13. Pedig jöttem volna TV-t venni. Mer' akcijós. Mami! Azér akciós az arénában az a kurva tévé, mert a többi pláza nem tudta eladni, mivel valószínű egy olyan kalap szar, hogy senkinek nem kell, ezért idebaszták, hogy a magadfajta hőzöngő proli majd jól megveszi. Ezért. És nem azért nem nyitottak ki 1000 órakor, hogy téged jól átverjenek, hanem nyilván azért, mert annak valami oka van. Amúgymeg 2 megállóval arrébb ott az Örs, 2 plázával is. De neeeeem, arra már gondolom nincs ideje. Hova a retkes francba sietnek ezek állandóan?? Mindegyiknek percre pontosan be van osztva az élete. De a csúcs szerintem az a két cigó suhanc, aki feljött vidékről, csak hogy bemehessenek. Suli az nincs gondolom. Minek az. Így is műveltek, látszik. Amúgy az egyetlen dolog, ami miatt én valaha be fogok menni ebbe a szarba, az az IMAX mozi. Fasza kis 3D mozi, elég durva technológiával, durván normál mozijegy árért. Mert amúgy komolyan. Mi a tetves franc van egy új plázában, ami a másikban nincs? Ráadásul ennek tökéletesen szar a megközelítése is, mivel pont két metróállomás között van (Stadionok - Keleti), egyetlenegy troli jár arra, és ennyi. Mondjuk engem pont nem zavar, ha sétálnom kell 100 métert. De ha már ilyen húúúdejó pláza, meg legnagyobb, meg legszebb, akkor már gondolhattak volna erre. Valamelyik nap lehet elmegyek felmérni a helyzetet. Ja, és amekkora mákja van a proliknak, derék D*@#ky elvtárs remélem pont azt az egyetlen trolijáratot fogja megszüntetni, vagy rövidíteni... Lassan amúgy eléri célját kicsi gabika, megszűnik Pesten a tömegközlekedés. Más országban az embereket ösztönzik, hogy ne autózz, buszozz, bicózz! Itt nem. Itt kevesebb járat, nagyobb tömeg, bunkóbb kallerok, pofátlanabb jegyárak. Megcsináltuk igen, igen.
A harmadik dolog ami idegesít a mai nap, az a hugom zenehallgatási módszere. Talál valami ritka szar zenét youtubeon, ami szerinte jó (nem, a 30 second to Mars meg hasonló wannabe rokkzenekarok nem jók), annak kiválasztja egy számát, majd nonstop(!) elkezdi hallgatni. Elsőre is szar, de háttérzeneként, ami beszűrődik a zárt ajtón át nem szar. Jah, persze max hangerőn kell hallgatni úgy, hogy 14 cm-re ül a hangfaltól. Aztán amikor rájövök, hogy kb. 30 perce ugyanazt a vonyító szar refrént hallom, akkor kezdek kicsit megőrülni.... ilynekor általában vált, és valami szar magyar musicalt hallgat, abból is csak 1 nótát. Szintén félórát. De kezdek rájönni, hogy védekezzek ellene. Csak nem értem miért pont én. Más ember tesója zenét hallgat. Ami jó. Ez nem jó. Se a 30 sec, se a Hooligans, se a Bullet for My Vallentine.... Jó zene a ToTo, Dream Theater, Slayer, Nightwish, Porcupine Tree, Sepultura stb.
Negyedik: a netszolgáltatóm. Kedves beltáv igencsak jó cég. 1 megabites net, nem gyors, tudom, de épp elég. Viszont abban tuti biztos vagyok, hogy nekem van a leglassabb 1 megabites netem. Néha nincs is. És nem úgy megy el, hogy megszakad, neeeem. Beltáv bébi szép lassan szakítja meg. Kivárja, míg elkezdek WoWozni, majd fokozatosan lelassítja a netet. Megtartja olyan szinten, hogy a játékban 3-400 as latency legyen, mert az pont arra jó, hogy tudj játszani, csak mégse. Ilyenkor a gombnyomás és a karakter reagálása között 1-2 másodperc van. Aztán ha megunja akkor rákapcsol, amiből nekem ennyi látszik: Latency: 343 494, 556, 678, 997, 1535, 2876, disconnected from server. Kösz.
Ennyi mára, köszönöm szíves figyelmüket, most megyek és tombolok kicsit az arénaplázában.

3 sikítás:
Daniii, ne legyé má beszűkűt! :DD
Én is el fogok menni az Arénába, mer' szeretem a plázákat! :))) Tök poén mind. Arra a mozira meg én is nagyon kíváncsi leszek...
áh, ezen röhögünk itthon már 1 napja. ultra gáz.. dehát ha ez kell a népnek.. nem tudom sajnálni őket.
Lari....Na igen... szar volt rá elaludni 24:30-kar....de majd megszokjuk ezt is.
Amúgy meg nálunk egyszerübben menek a dolgok... valamelyikünk valami idegesitőt csinál....ajtó feltép... fej leordit... ajtó becsuk... és kész......
Megjegyzés küldése
<< Home