Kétszázhálom - Anno.

Valamelyik nap eszembe jutottak azok a régi szép idők, amikor ifjú kerékpáros titánként még a János-hegyre jártunk. Alig vártuk, hogy vége legyen a sulinak, és szombaton reggel hétkor induljunk a "hegyre". Természetesen ebbe beletartozott egy átzúzás a városon... 5-6 páncélba burkolózott fulltelós bikeokkal nyomuló sisakos őrült, akik megugrálnak mindent, ami az útjukba kerül... lépcsőbe ugrálás a Jászainál, padokra bunnyzás a Margitszigeten, elsőkeréken gurulás a piros lámpáknál, a CC-sek, országútisok közös kiröhögése, majd irány a Fogas. Reggelinek sültkrumpli kólával a Kő-büfében, fenn a végállomásnál (előtte opcionálisan harc a kallerokkal meréppnincsnálamjegy [nekem volt akkor BKV-s éves bérletem, mivel Apu ott melózik, én másfélét kaptam, mint a plebs. Ez feljogosított arra, hogy engem is BKV-ésnak nézzenek, és ne kelljen a kerékpárra jegyet vennem]). Első körnek általában egy Libegőt mentünk, amolyan bemelegítésképp. Normafa - Kápolna (itt van egy nagy ugrató, amit soha nem mertem beadni, de aztán egyszer mégiscsak, utána nem lehetett leszedni róla) - Godzilla (itt ugyanaz mint a Kápolna ugratónál) aztán Kranked (nem tudom, hogy mi volt a másik neve, mi annak hívtuk), Libegő alatt végig, majd a sziklás - technikás rész (akkor egyik kedvencem; egyszer valami cigányok miatt elestem, mert kiugrott elém a bozótból) majd legvégül Bónusz (itt kis letörések voltak, meg egy majdnem függőleges fal). Utána gurulás vissza a Fogashoz, és jöhet a második kör. Ez általában abból állt, hogy bicót feltolni a Libegő felső végállomásához, majd egy jó 10-15 perces száguldás lefelé egészen a Hüvösvölgyi kisvasút végállomásához. Itt felszállás a Kisvasútra (szigorúan 12 éven aluli gyerekjegy vétele 50Ft-ért, akkoriban nekünk az sok pénz volt ám...) amivel visszazúztunk vagy Libegőig, ahol full-Libegő vagy ha utsó kör volt akkor Extrém (bár nem vagyok benne biztos már, hogy ez volt a neve, ez vitt ki a Déli-pályaudvarhoz, gyors, technikás szakasz, szerettem ezt is). Aztán lehetett még menni Nokommentet, ez egy gyökeres, rövid, meredek szakasz volt, közepén egy kidőlt fával, így lett egy 2-3 méteres letörés benne. A nehéz az volt, hogy amint leugrottad a letörést, már jött is a kanyar, szal ha túl gyorsan ugrottál, akkor beszálltál a bozótba, ha lassan, akkor meg semmi poén nem volt, csak leestél és annyi.
Úgyhogy kicsit elszomorodtam, amikor ezek eszembe jutottak... Lassan 3-4 éve, hogy nem voltam hegyen, a mostani bájkjaim nem alkalmasak déházgatni, meg nagyon nincs is, akivel felmennék. Akikkel lenne, azok már sokkal jobbak nálam, így nem lenne poén, hogy mindig rám kéne várni. Meg így visszagondolva, nagyon kiestem én már a déhából, az tuti, hogy nem vállalnám be azokat, amiket régen. Meg nem is tudom, hogy néz ki a hegy most, milyen pályák vannak. A nagy freeride őrület lecsengett már, de tuti, hogy az újgazdag kis köcsögök már átalakítottak mindent. Őket egyébként azért utáltuk úgy kooperatívan, mert anyuci apuci vette nekik a bringákat, amiket mi csak álmodni mertünk. És ők bátrabban verették, bátrabban ugrottak, mert nem kellett arra figyelni, ha leszakad a váltó, akkor miből vesz újat...Kis parasztok. És bunkó beképzelt volt mindegyik.
Most pedig megpróbálom valamelyik aktív freerider haverom bicóját benyúlni valamelyik hétvégére, és felmegyek megnézem mi a helyzet ott. Ez így nem állapot.