Százkilencvenkilenc

Történt, hogy Ádámnak köszönhetően sikerült három jegyet szereznem a tegnapi magyar-olasz meccsre. Jóapám és Luna társaságában neki is vágtunk a nagy kalandnak (apummal életünkben először voltunk ilyen kaliberű focimeccsen, örült is neki, míg Luna életében először volt egyáltalán meccsen, és nem is szereti a focit...). Az az érdekes helyzet állt fenn, hogy ugye az olaszokat utálom, pláne a szánalmas bunkerfoci miatt, amit a vébén produkáltak, de a magyar futball híve sem vagyok... Kérdés, hogy kinek drukkoljak. Egyértelmű hogy a taljánokat utálom jobban. Vegyes érzelmekkel telve mentem ki a meccsre, ám ez egy hatalmas meglepetés volt. Aki nem ért a focihoz, talán az is felfogja a következő csodát: derék ifjaink 0-1-ről fordítottak 3-1-re a jelenlegi világbajnok ellen... És nem is akárhogy. Ez a magyar csapat más volt, mint amit megszoktunk. Látszik, hogy a játékosok nagy része nem a szerencsétlen itthoni szánalmas (stb.) Borsodi ligában edződik, hanem angol, német ill. más európai klubcsapatoknál. Nem voltak beszarva, hogy Buffon a kapus, nem ilyedtek meg Del Piero-tól, simán fogták Materazzi-t. És fordítottak és nyertek. Csoda? Az. 3-1. És élőben valami hihetetlen élmény. A köztudott focinemszerető Luna tapsolt a magyar gólóknál. Kell ennél többet mondani? Szép volt. Kár, hogy a következő selejtezőben kiesünk mondjuk Örményországtól...

Norbi update: megvannak a gólók videó formájában. Nézzétek, élvezzétek: