Százkilencvenkettő - Que?
Hola mindenki, visszatértem. Igazából nem voltam sehol, csupán lusta voltam írni. De nembaj, mert téma az van bőven emiatt. Lássuk is: magyar nemzeti gárda, szentendrei nemzeti konzervatív kör, Windows Vista Ultimate, Age Of Nemesis, hőség, nyár, repülőnap, Transformers meg ami útközben még eszembe jut. Szóval:
Indult az egész egy Kormorán koncerttel valahol nem messze innét, ahol is egy olyan fesztiválon lépett fel a zenekar, amit a magyar nemzeti gárda szervezett. Nos, ők elmondásuk szerint megvédik a hazát az életük árán is (ez volt a himnuszukban is a visszatérő jelenség). Arra ugyan nem jöttem rá, hogy mitől is kéne megvédeni a hazát, de hát ők biztos tudják. Kinézetre igen mókásak voltak (ugyanis rendeztek egy kisebbfajta felvonulást): magyar bakancs, zöld nadrág, zöld póló. Ezzel nem is lenne baj, de úgy néztek ki, mint valami amerikai pocakhadtest. Volt ott 15 éves skinheadtől a 70 éves mámi-ig minden. És ezek védik meg majd a hazát. Én speciel jobban féltem tőlük mint bármi ellenségtől, akitől az életük árán is meg akarnak védeni. Vezetőjük volt a legmókásabb, mintha valami Rammstein klipből szabadult volna... no mindegy. elmondva ez nem oly mókás mint átélni.
A Szentendrei nemzeti konzervatív kör némileg frissebben él emlékezetemben, mivel most szombaton volt. Az hogy a színpad a mező közepén volt 40 fok melegben még egész tűrhető volt. Viszont az átszerelések alatt voltak ilyen "fellépők". Na, ők büntettek keményen. Amint megérkeztünk, elkezdett beszélni egy nő, akinek megjelent szűzmária (abban a melegben nem is csodálom). Majd egy órás beszéd kezdődött, ahol levezette, hogy mi magyarok igazából japán magból származunk (ne kérdezzétek mi ez, 1 óra alatt nem jöttem rá), meg ők tudják, hogy mi van, és a japán császár támogatja a magyar népet, meg szerinte is merjünk magyarok lenni (hogy ez hogy kapcsolódott szűzmáriához, nem tudom). Utána jött egy bácsi, aki a somogyi csatáról mesélt, amit az állam eltitkol, hogy nem is volt, és ott halt meg Árpád fejedelem összes gyereke, de azért ő megnyerte. Csak a sok tudós ezt eltitkolja. A legjobb ezekután jött, egy pszihopata csáavó, aki azzal indított, hogy a jelenlévő polgárőrök, rendőrök, azok mind besúgók, meg különben is bekaphatják, mert itt mindenki tisztességes. Csodálom, hogy a jelenlévő helyi erők nem verték meg azonnal. Én már akartam. Folytatásképp elmondta, hogy Dobogókő alatt van valami életenergia, ami a világon a legerősebb, azért telepedtünk le itt, és a kormányok ezt tudják, csak (mint minden mást, amire nincs értelmes magyarázat) eltitkolják. Zseniális volt, csak a három psziho egymás után abban a melegben kicsit sok volt.
Transformers: az év filmje, zseniális, tökéletes, etalon, alapmű, mászthev, stb... Ha ez nem elég, akkor tessék: 2x láttam már moziban, és ahogy elnézem, még 2x fogom. Egyszerűen minden smakkol. A főszereplő gyerek tökéletesen játszik, a kötelező holivúdi love story teljesen jól belesimul a filmbe, nem irritáló, a csaj jól néz ki (bár színészileg nem nagy szám), a humor nagyon jóféle, és jó mennyiségben van adagolva, a robotok... nos azok no komment... Optimus Prime több mint 10.000 mozgó alkatrészből áll, ha ez nem elég akkor nem tudom mi... Sztori: nem követi a képregényt, viszont egyszerre 3 (abszolút követhető) szálon fut. Mindegyik szálnak rendesen kidolgozott karakterei vannak, nem irritálóak (még a kötelező néger sem). 144 perc tökéletes akció-romantika-humor, nincs elkapkodva, szépen felépül. Brutálisnak is nevezhető, de mégis nézhetik gyerekek, nincsenek fröcsögő végtagok (azért kicsit sajnos). Úgyhogy azt mondom aki nem látta, az azonnal nézze meg, még ha azt sem tudja mi fán teremnek a Transformerek. Gyerünk.
Age Of Nemesis: végre végre végre, annyi év után végre meghívták az AON-t koncertezni. A magyar Dream Theater, aki nem tudná. Pécsett volt a buli, sikerült lemennem velük (pedig majdnem motorral voltam kénytelen, de aztán befértem a buszba). Annyira látszott, hogy kitettek magukért, hogy végre zenélhetnek, azt amit mindegyikőjük szeret, azt amiben mindegyikőjük a legjobb itthon. Mondjuk a tipikus magyar mentalitás és szervezés: egy időben volt a P-Mobillal, ráadásul kisszínpadon... de a hű rajongók ott voltak. Köztük legnagyobb meglepetésemre Dalmalányom is, ezért külön gratula neki. Je.
No akkor végül a kishíreink: a hőség engem nem zavar, sőt. Titokban vágyom rá, hogy brutálisabb legyen, és a városban az emberek elkezdjenek hullani. Vagy valami hasonló természeti katasztrófa történjen. És mondhat bárki bármit amerikára, God Bless őket, amiért feltalálták a jéghideg, üveges (nem műanyag palackos!) Coca-Colát. Magasról teszek rá, hogy marja a fogat, mérgező, drága stb. Egyszerűen kvajól esik meginni egy üveggel ebben a remek nyári időben.
Repülőnap, Kecskemét, Augusztus 11-12. Még nem tudom, hogy melyik nap megy kis társaságunk, de egyik nap tuti. Aki akar jönni szóljon.
Megcsináltam a Windows Vista Ultimate Editiont, és azt kell mondjam nagyon jó. Szép okos gyors megbízható. Amint kikapcsoljuk az irritáló Windows okoskodásokat (nincs hálózat/net. Keressek megoldást? Igen. Megoldás keresése... Nincs találat, keresse fel a Microsoft Online Helpet... Kösz.) egész elviselhető lesz a dolog. Minden fut rajta perfect, még azt is megkockáztatom, hogy gyorsabb lett a net, amióta használom. A design pedig (FireFox: NASA Night Launch template):
Imádom. Komolyan. Aero felületet pláne:
U.I.: a Linux, Unix, MAC - buzik bekussolhatnak. Mennyetek programozni.

6 sikítás:
Nekem kicsit már túl sok a volt a film végére az eksönből meg a fémhangokból, de amúgy nekem is tetszett a Transformers :)
Sose adj colat vadászgörénynek....
Luna: lol
Dani: köszi :D
szerintem is nagyon jó volt, de magyarázza már el vki, h a Kockától miért halt meg Megatron, mert nekem ez nem esett le. (pl. miért pont akkor és pont Megatront pusztította el, előtte miért nem volt ilyen hatása??..)
No, a Transformerek mellkasában van a 'szívük', mint az embereknek. A Kocka (ami a képregényben a teremtő Mátrix), képes életet adni (csinálni, mint azt láthattuk), és elvenni. Abban az esetben, ha a kockát bármelyik robot a mellkasába helyezi, annak energiái elpusztítják a 'szivet'. Kb. Ennyi... :D
(nem jeleníti meg, amit írok.. na most hátha)
oké, akkor most már értem. köszi, Dani :D
Megjegyzés küldése
<< Home