Száznegyvenöt - juhhéj
Kezdeném azzal az örömteljes hírrel, hogy múlt héten életemben először vezettem autót. Sunyi módon kivittek a monori pusztába, ahol van egy ilyen gyakorlópálya, és ott vezetnem kellett. Sajnos Luna megtiltotta, hogy elüssem a motoros gyereket és a biciklis cigót. Pedig már tökjól becéloztam őket. Emellett sikeresen felváltottam hármasig, használtam az indexet (igen, menet közben, nem egy helyben állva), kanyarodtam jobbra-balra, mesteri fokon lefulladtam pár(száz)szor, ill. kanyarodtam tolatásból. Jameg rallys módon kerülgettem a pocsolyákat vagy 30-al. Egyszóval egy élmény volt. Ennek hatására már nyugodtabban ülök be autóba, mert tudom, hogy az a kerék szép nagyokat tud fordulni, meg a fék is jobban fog mint az eddig hittem. De hogy autósok közé kimerészkedjek... az már más kérdés. Nem mintha paráznék tőlük. Csak az lenne a vége, hogy minden nap megverne valaki, mert oly nyugodtan közlekednék. Elengedném az összes embert, még akkor is, ha nekem van elsőbbségem. És igen határozottan tennék azért, hogy a búvárruhás CC-sek és országútisok rettegjenek az autósoktól. Meg az összes Critical Massos idióta. Szerencséjükre egyelőre nem fenyegeti őket annak a veszélye, hogy én legálisan forgalomba merészkedjek. Autóval. Viszont itt ez a gyönyörű tavasz, úgyhogy lehet kimegyek a ligetbe Sztív barátommal országútisokat szivatni. Majd beszámolok.
Egyébként ha valakinek megvan a Lost 3. évadjának jelenleg kijött összes epizódja, az értesítsen már valami úton módon, mert annyi más fontos dolgot kell leszednem, hogy egy élet nem elég rá. Köszi.
És rájöttem, hogy a Microsoftban mi idegesít a legjobban. Az, hogy nem képesek felfogni, hogy van olyan ember a Földön, aki nem Outlookot használ. Ugyebár, ha van .hotmail-es emiled, akkor mindössze kettő kattintás, és az outlook be van állítva. Thunderbirdnél már nem ilyen egyszerű a helyzet. És a .hotmail helpjében igencsak el van rejtve az a sunyi kis POP3 azonoító... fogja már föl T. Msoft, hogy nem mindenki él a nagy amerikai álomban, ahol a reklámokkal el lehet adni dolgokat. És ezt üzenem a blogspotnak is, aki nem képes felfogni, hogy nem a gmailes emilemet használom a blogomhoz. Ő csakazértis erőlteti rám az akaratát, mert a google felvásárolta a blogspotot, és akkor csak és kizárólag gmail-t ismer. Anyátok hogy van?
Namástéma: video ügyben most nem lesz Vágási Ferkó az akciónyomdász. Se extrém lányka-fiúka. Most autós aktualitás lesz.
Anthrax - Fueled

3 sikítás:
"Jameg rallys módon kerülgettem a pocsolyákat vagy 30-al."
Lol :o))
Hogyhogy vezettél ma? Énisakaroook!
Kedvenc barátnőm sunyiban kivitt a tesztpályára, mondván nekem is meg kell tanulnom minimális szinten vezetni, mert kitudja. :)
Annyit azért még hozzá tenék, a történelmi dokumentálás kedvért... hogy a gyakorlópálya, valójában a vásártér volt... ahol nincs úgyan semmi, még gyakorló pálya sem. A 30 kerülgeted a pocsolyákat... valójában egy 10-sel kevesebb volt... de amúgy tényleg így történt... és jól ment neki:)
Megjegyzés küldése
<< Home