Száznegyven - Dust N' Bones

Nocsak, kicsit lusta vagyok, máris eszeveszetten követelik az újabb bejegyzéseket. A blog update hiány fő oka kéremszépen, hogy igyekszem a 60-as karakteremet 70-re feltornászni, ami meglehetősen időigényes feladat, emiatt a blogolásra szánt időt inkább abba ölöm. Meg téma sincsen mostanság. Maximum annyi, hogy ma sikerült kipucolnom Mr. Porszívó szűrőjét, mert valahogy már nem nagyon akarta felszippantani a port. Csináltam képeket is, sajnos már csak a művelet végeredményéről.
Az első képen Mr. Szűrőt láthatja a nyájas olvasó. Itten már tiszta a lelkem. A második képen a szakavatottabbak felismerhetik Mr. Port. De ez nem akármilyen Por úr ám, nem. Ez nagyon finom (nem az íze, az nem finom, igen megkóstoltam de nem szándékosan, takarítás közben tolakodott bele az arcomba, egyenenes Szűrő úrból a rohadékja.) , könnyed porocska. Csak elég belenyúlni, és máris tiszta szürke lesz az ujjad tőle. Gonosz egy por az tuti. Eleddig őfelsége vidáman élt Szűrő úrban, de most vége a fenenagy jólétnek kiszedtem onnan. Ezekután meglepően jobban működött Porszívó úr. Ennek folyományaként az egész szobát kipucoltam. Még Mr. Számítógép belsejét is. A ventillátorok környékén ugyancsak ilyen finom Por urat találtam. Jó móka volt. Alább a képek.



Azon egyébként elgondolkoztam közben, hogy annak idején volt-e értelem a testnevelés névvel illetett tanóráknak. Visszagondolva csupa olyan dolgot csináltunk, aminek az életben nem veszi hasznát senki. Ilyenek voltak pl. a zsámolyugrás, fejenállás stb... A mi sulink ráadásul szinte az alapítása (1970 valamennyi) óta nyerte kézilabda meg foci bajnokságokat a kerületben, és emiatt a tesitanárok minden létező csemetéből kézilabdabajnokot akartak nevelni. Az teljesen mindegy volt nekik, hogy én kijelentettem, hogy köszönöm nem, én már sportolok, méghozzá bringázok. Nem. Danikának kézisnek kell lennie. Viszont miután rájöttek, hogy a pályán finomanszólva béna vagyok, mert se vezetni nem tudom a labdát, se 10 méteres berepülés után bevágni a kapuba (tudjátok, azzal a fantasztikus kézis mozdulattal, aminek a vége a földön történő csúszás a kapuig), az az elhatározás született, hogy akkor én bizony kapus leszek. Szeretek kapus lenni. Fociban. Ott mindig az voltam. Nagy a labda, látod ha jön, több időd van reagálni rá mint a kézinél, ahol viszont kicsi és gonosz a labda, és mivel kézzel dobják, az vonalon átrepülve, 1 méterre a fejedtől hagyja el a játékos kezét. És akkor állj elé. Hát kösz, nem. Emellett nálunk mind a lányok, mind a fiúk amolyan 'most megkapod lázadó köcsög' hozzáállással jöttek felém, és még véletlenül sem a kapu üres részét célozták, hanem engem. Kb. az 5. találat után megelégeltem a dolgot (eközben persze a tanár üvöltött, hogy 'szééép vééédééés', kár hogy az összes bordám eltört egy egy találat után, ha meg esetleg beleért a kezem, akkor garantált csuklótörés lett a vége), és amikor megindult felém a roham, egyszerűen kisétáltam a kapuból. Ezt a tanár egy idő után megelégelte, és mehettem a kispadra. Gyakorlatilag minden órán eljátszódott ez a jelenet, csak utána már nem vártam meg amíg rommá lőnek a lányok. Tanár bátsi megkérdezte, hogy minek állok a kapuban, ha nem akarok játszani? Mondom azért, mert a tanár bátsi rakott ide... Ezután kispad. Voltak ilyen osztályok közti vérre menő meccsek is, amikor egyszerre két osztály volt a teremben. Itt már egyből kispadon kezdtünk a másik fél hasonló mentalitású játékosaival. Néha be-be küldtek minket, ha már átöltöztünk (ja, még a klasszik kommunista tornaruha volt a kötelező, fehér felső fekete rövidgyatya. Természetesen már akkor rebellis voltam, és direkt hosszúgyatyát vettem fel...). Ezt a beküldés dolgot a másik osztály rebellis cseréi arra használták ki, hogy védekezés címszó alatt letaperolják az épp fejlődésben lévő 14-15 éves osztálytársnőiket. Én ehhez nem voltam elég bátor.
Az egészben még az volt a legmókásabb, hogy a tesitanárok a sportnak semmilyen más műfaját nem ismerték el, csak ami olimpia szám volt, vagy a magyarok sikert értek el benne. Tehát az extrém kerékpározás szóba sem jöhetett. Hiába védekeztem azzal, hogy 'tanár úr, én sportolok, 3-4-5 méter magas sziklákról ugrálok le bicóval. Méghogy nem sport?? Próbált már meg maga megfogni 15 kiló vasat + a saját súlyát 60-nál, sziklás terepen? - nem, az nem sport fiam az őrültség!' jött a válasz... Kár, hogy a derék exkommunista tanárnak foggalma sem volt róla, hogy BMX-ben is vannak világbajnokaink. Sőt, a 'VB'-t is itt rendezték nálunk, a legnagyobb amerikai nevekkel... mindegy. Nem országútiztam, szal nem is vagyok biciklis. Ennél jobb már csak a középiskolai tanárunk volt, aki régen bokszolt. Ha valamelyik diák beszólt neki, egyből javasolta, hogy hoz kesztyűt, lejátszuk. Én meg mondtam neki, hogy tanár úr, nekem több eszem van ahhoz, minthogy ilyen primitív módszerekkel oldjak meg konfliktusokat, mint a box. Az ősember lehet elverte a másikat, meg az nagy dolog, de én nem látom értelmét annak, hogy két izzadó férfi egymást ütlegeli a ringben, miközben a tömeg őrjöng... ennél rosszabb már csak a birkózás... fuuuj. Az hogy annakidején a görögök buzik voltak, és meztelenül taperolták egymást a homokban, nem jelenti azt, hogy a civilizált embernek is ezt kell tennie. Márpedig nálunk a suliban ilyesmikre buzdítottak... Nos, kicsit más véleményem van a sport fogalmáról mint másnak... szerencsére.