Száznyolcvankilenc.

Lunának sok szeretettel.




Aki nem tudná: Journey - Don't Stop Believing.

Száznyolcvannyolcasos - Maestro, music!

Mai napi jó zenénk pedig: ToTo - Home Of The Brave. Hallgassatok sok ToTo-t, mert jó, élvezetes, izgalmas, nehéz eljátszani meg hasonlók.

Száznyolcvanhét - Morc.

Kibaszottul tud irritálni, amikor lenéznek olyan emberek, akik azt hiszik magukról, hogy valakik... És az ilyen embereket, legyenek akárkik, egy idő után el fogom küldeni az anyjukba. Egyelőre egy darabig még elviselem...

Száznyolcvanhat - Szipp.

Most egy kis megható (már akinek) történet következik, egyenesen a World Of Warcraft világából. A fordítás a Blackravens.net oldalról származik, az eredeti szöveget pedig Falcore írta a hivatalos WoW fórumra. Amennyiben valami szlenget nem értetek, tessék kérdezni... Íme a story:

Hosszú történet következik…

RolePlay szerveren játszom. RP guildben, ahol az epic, a level nem

számít. Csak az, hogy élvezd a játékot, tartsd be a szerver szabályait,

egy szerepet tudj eljátszani stb.

(Ez nem azt jelenti, hogy mindenki fehér csuhában egy szál bottal Gandalfot játszik…)

Moonglade a szerverünk, s kicsiny társaságunk az RP guildek közé tartozik.

Néhány hónapja Stranglethorn Vale(STV)-ben használtam az aukciós házat, amikor kaptam egy whispert:

“please cn you help me with some quests”, azaz ˝tudnál-e segíteni nekem néhány questben?˝

általában a fülem mellett mennek el az ilyen kérések, de az

illető éppenséggel kiírta teljesen a “please” szót a “plz” vagy “pl0x”

helyett.

Így hát segítettem. Lvl 34-s ember warrior, néhány piros questjét megoldottuk. Ez idő alatt beszélgettünk, s számomra kiderült, hogy egy fiatal gyerekkel játszom. Folyamatosan el kellett mennie néhány percre, mert ˝papának kel email nézni˝, mellesleg nem nagyon tudott játszani a wowwal. Bármilyen új dologra rögtön ˝úúú, de kúúl!˝-lal reagált, s megnézve felszerelését olyan, mintha egy mágus, egy druida és egy warrior lenne összegyúrva.

Nah mind1. Néhány quest után mennem kellett, s a gyerek illedelmesen elköszönt, nem csak benyögve egy ˝thx˝-t, hanem szépen, ahogy kell: köszönöm szépen.

Megkérdezte, hogy bekerülhetne a guildembe, de nemmel válaszoltam.

Nem nagyképűség, de egy felnőttesebb RP guildbe egyszerűen nem illett. Olyan, mint egy fury warrior zöld gearben Molten Core-t akar tankolni 60-n. Szimplán nem lehetséges. Hogy ne sértsem meg, azt füllentettem, hogy a guild most tele van, nem tudunk felvenni újabb embereket. Nem haragudott meg, még egyszer megköszönve segítségemet elváltak útjaink.

A következő hetekben néha-néha kaptam tőle egy-két üzenetet. Milyen új dolgokat fedezett fel, hogy halad a leveluppal: ˝Ding! lvl 50! :)˝. Nem az az idegesítő fajta, akik ha egyszer segítettél nekik utána XP vendornak és 24 órás mentőszolgálatnak tekintenek, hanem akik felnéznek rád és hálásak segítségedért.

Néhány napja Stormwindben AH nézegetés közben felfigyeltem, hogy a trade csatin néhányan nagy buzgón flémeltek valakit, mert túl drágán akart eladni valamit. Egy idő után kiderült, hogy célpontjuk az a gyerek, akinek anno segítettem STVben… Nem akartam belemenni a vitába, inkább hagytam, hadd üljön le az egész magától. De nem.. azok a keselyűk tovább folytatták és szétflémelték szegény gyereket. Szinte biztos, hogy nem tudták az életkorát, de mit sem számított nekik mindez.

Néhány órával később rámwhisperelt: ˝i got kicked from my guild :(˝, azaz ˝kirúgtak a guildemből :(˝ Megpróbáltam egy kicsit felvidítani, de nem igazán sikerült. Fáradt is voltam, úgyhogy inkább loggoltam.

Tegnap beloggolok. Helló-szia mindenkinek, megyek a postaládához… és ott látom a gyerek warriorját ülve a láda mellett, guild nélkül, s idegen emberek körülötte csak mentek el, egypillanatra se méltatva a

noob-ot. Igaz, hogy a wowban lévő arcvonások nem változnak, de most az övé nagyon szomorúnak tűnt.

Ráüzentem: hogy vagy? Válaszolt, hogy a wowból való kiszállást fontolgatja, mert nem elég, hogy az iskolában néhány gyerek erőszakoskodik vele, hanem régi guildjéből a tagok a játékban is folyamatosan zaklatják. Éppenséggel a való életben is egy iskolában járnak vele. Nah most képzeld el. Nem elég, hogy az iskolában basztatnak, hanem a játékban is…

Ez a gyerek mindezek ellenére lvl 62-re felhúzta a warriorját, egyedül, saját erejéből. Míg azok, akik az iskolában bántják őt lvl 20 körül megragadtak, és Goldshire-ben egész nap próbálják összeszedni a Crossroads raidet.

Mit csináltam? Elvittem a gyereket shoppingolni. Vettem neki epic (100%) lovat, egy rakás cuccot az AHból, amelyet úgy választottam, hogy egységes színezete legyen ÉS jó statokat is adjon neki. 2 jó kék fejszét is vettem neki és egy guild társat megkértem, hogy +15 agit tegyen fel rájuk. Vettem még néhány másodlagos cuccot… kis petnek Mana wyrm-et, néhány Deviate halat, Orb of Deceptiont. Tudod, ezek azok a ˝Coooool Cuccok˝

Mindezek után Goldshire-ba mentem vele és elkísért minket néhány guildtársunk is, hogy találkozzunk az őt bántó gyerekekkel, akik kirúgták a guildből… Kis RP bla bla hogy milyen nagy warrior kis hősünk és megmentett engem. A kis suhancok meg a general csatin elkezdték flémelni ˝noob˝dolgait illetően. Nincs mit tenni, azt hazudtam, hogy ő az egyik legjobb PvP-s gyerek a vidéken és az epic lovát is fogadáson nyerte a szerver legjobb hardcore PvP-s faszijától, hehe.

A suhancok éles nyelve rögtön elnémult. Egy idő után már kérlelték, hogy visszamenjen hozzájuk. Azt tanácsoltam, hogy ne tegye. Segítettem neki, hogy megalapíthassa saját guildjét. Javítgattam egy picit helyesírásán.

Ma beloggolva ezt kaptam postán:

“Kedves Falcore

Köszönetet szeretnék mondani, amiért gyermekemet segítetted ebben a játékban. Jónéhány napja csak azokról a dolgokról tud beszélni, amiket te vettél meg neki. Az utóbbi időkben az iskolában meggyűlt a baja az ott tanuló

diákok egy részével, s ezért vettem meg a játékot, hogy legalább egy menekülési lehetőség legyen neki a külvilágtól. Sajnálatosan itt is megtalálták, s itt sem tudott nyugalmat találni.

De neked köszönhetően kisfiam újra mosolyog, s mint apa szeretném, ha elfogadnád köszönetem és elismerésem.

Még egyszer: köszönöm!”

Összefoglalva: kb. 1600 goldba került nekem ez az egész. Ez az a pénz, amit epic repülő mountra tartogattam… De azt mondom, egy ilyen gyereknek mosolyt varázsolni az arcára többet ér, mint bármilyen epic a játékban.

Tanulság? Segíteni jó, ha flémelsz attól még nem leszel jobb, csak egy senkiházi *******

Száznyolcvanöt - 2007.07.26.

Száznyolcvannégy.

Sikerült feleszmélnem a DT koncert hatása alól. Vagy valami ilyesmi. Erre mivel szembesülök? A magyar emo kultúrával. Amennyiben van emo olvasóm, kérem lője fejbe magát. Most. Köszi. Puuuurge the heretics!

Száznyolcvanhárom - Álom Színház.

Túlestem ezen is... két napja volt már a koncert. Úgyérzem egy etalon, tökéletes este volt az. Habár a Magyarországon élő Charlie Dominici zenéje nem fogott meg (ha nem a Dream előtt játszanak, akkor azt mondom nagyon jók), a DT mindent pótolt. Eleve amiatt, hogy az Overture 1928-al kezdtek, majd Strange Deja Vu, Take The Time... itt már mondtam, hogy bmeg. Amikor a Take The Time refrénjét többezer ember énekli egyszerre, úgy, hogy nem játszanak alatta, az leírhatatlan érzés... Sajnos csak 110 percet játszottak (kiderítem melyik barom találta ki, hogy a ligetben 10-kor be kell fejezni a koncerteket, és kap egy kerékpárt az arcszerkezetébe), de ebben benne volt szinte minden. Najó, a Six Degreesről nem játszottak, se a Fallingról, ami azért szomorú, mert ha már pop nótát nyomnak, akkor ne az Octavariumos I Walk Beside You-t (ami olyan mintha a U2 írta volna), hanem mondjuk Peruvian Skies-t vagy Burning My Souls-t... De ettől eltekintve teljesen korrektül ledarálták azt a 110 percet. Külön köszönet, hogy eljátszották a The Spirit Carries On-t, amit azóta akarok elénekelni velük, amióta láttam a Scenes From New York DVD-t. Csodálatos volt, az egyik kedvenc lassú DT nótám. Sajnos nem volt Ministry, helyette viszont bónusznak As I Am.
A buli alatt nagyrészt természetesen Mike-ot néztem, miket marhul össze vissza. Volt most is dobverő dobálás a levegőbe (néha volt elkapás is), dobszékre állás és öngyújtózás a Spirit alatt, valamint az elmaradhatatlan magyar válogatott mez (ami idén szintén hatalmas tapsot kapott). Ami meglepett az a cucca volt. Eddig ugye egy hatalmas, 2 dobból összerakott Tama StarClassic-ot használt (szokásos MP felállás, 3 lábdob, két pergő soksok tam stb.) , most viszont egy full átlátszó szerkón játszott. Még nem tudtam kideríteni, hogy ez most egy neki gyártott Tama, vagy egy klasszikus "üveg" Ludwig. Mindenesetre elbaszottul jól szólt, a lábdob majd kitépte a gyomromat. Így kell ezt. A hangerővel természetesen nem volt baj, bár Myung bőgőjét néha nem nagyon lehetett hallani a cinektől. A többiek hozták a szokásos formát, Rudess alázattal nyomogatta a billentyűit, Petrucci keze a szokásos sebességgel rezonált, Myung csendben gubbasztva pengetett, LaBrie pedig kiénekelt mindent, amit tudott. Habár lefogyott, az új körszakáll design miatt messziről tiszta Tuomas Holopainen volt.
Szóval, aki kihagyta, az soha nem fogja megtudni, hogy milyen egy tökéletes zenekar tökéletes koncertje. Ebben az évben ezt senki nem fogja überelni. Ma este meg Gary Moore Tribute a Chaplin Pubban, Óbudán. Aki akar jönni, legyen ott, jó buli lesz az is. Reklám off.
Éééés végül DT hatás miatt adok DT videót. Take The Time, valamikor a '90-es évek elejéről, Tokioból. A kis csíkszeműek meg sem közelítik a magyar a rajongói kórust a refrénnél. Bénák.

Száznyolcvankettő

Jelen pillanatban ott tartok, hogy a legszebb nóta, amit valaha komponált rockzenekar, az a The Ministry Of Lost Souls a Dream Theatertől. Igen, kiütötte a (szintén Dream höhö) Space-Dye Vestet. pedig Kevin Moore remekműve is szívbemarkoló dallamok halmaza, viszont a TMOLS méginkább. És az egy olyan nóta, amibe nem szabad belehallgatni. Elejétől a végéig érezni kell, ahogy szép lassan felépül, kiteljesedik, majd egy grandiózus fináléval abbamarad. Tudom tudom... közel a koncert. Ajánlom nekik, hogy játsszák. Az meg milyen már, hogy a DT előzenekara a Dominici lesz. Nevét Charlie Dominiciről kapta, aki a DT legeslegelső énekese volt még a '80-as évek elején... muris.

Amúgy most jövök Kormorán koncertről, Diósgyőrből. Lényeges történés annyi volt, hogy a vasas zsákot (amiben a dobcucc összes vasa van, és ketten meg szoktunk szakadni a súlya alatt) egy viking kinézetű technikus egyedül felvitte a várba (ahol a buli volt). A helyzetet nehezítette, hogy a várba soksok lépcső vezet fel. A srác vagy tényleg egy viking volt (nagydarab, fehér bőrű, szőke hosszú hajú), vagy csak hülye. Mindenesetre megkímélt attól, hogy én cipekedjek.

Viszont a legjobb: beültünk egy étterembe, ahova tavaly is. A világ legellenszenvesebb főpincére szolgált ki. Ahogy tavaly is. Ellenszenves mert: bunkó, flegma, és azt hiszi hogy jópofa. Kezdődött ott, hogy elfelejtette felvenni a rendelésem (holott mellettem állt). Miután utánakiabáltunk, az udvar közepén állva megkérdezte, hogy mit kérek. Anyádat, azt. Flashback. Tavalyról azért gyűlölöm, mert akkor olyat rendeltem, ami nem volt az étlapon, vagyis hagymás rostélyost. Annak az átlag piaci ára 1200-1800 HUF körül van. No ez a paraszt elkért tőlem valami 2-3000 forintot, már nem emlékszem pontosan mennyit, de irreálisan sok volt. Flashback ends here. Vissza a jelenbe. Kihozta a levest a többieknek, majd sikeresen kiöntötte az asztalra. Semmi takarítás, csak megjegyezte, hogy 'hoppá, látják, egyből magukra is öntöm'. Kis Humor Herold. Utána a másik (normális) pincértől rendeltem még egy kólát. Erre ez a faszkalapos kihoz 4 pohárnyit. Másik ránéz, mondja, hogy csak egy volt. Megkérdi tőlem, hogy nem akarom már meginni a maradék hármat, ha már kihozta? De, anyáddal együtt. Szomorúan konstallálta, hogy nem kell senkinek a nem rendelt ital (pláne nem pénzért). Ekkor drámaian kijelentette, hogy akkor ezt most neki kell meginnia... Lacival már röhögtünk a csávón... Aztán kaja off, kéne egy diós palacsintát rendelni, de pincérek meg a faszkalapos sehol. Bemegyek a pulthoz, látom ott zabálnak. A pincérsrác egyből ugrik fel, Mr. Faszkalapos csak ül tovább, tömi a fejét, majd tele pofával megkérdi, hogy mit adhat. Anyádat, újfent. Számlázásnál meg húzta a száját, amikor forintra pontosan odaadtam neki a pénzt. 1867 HUF lett a vége, kapott 1868-at. Tartsd meg az aprót te mocskos állat.

És még nincs vége. Koncert utolsó 3 nótája. Kimentem a keverőpulthoz. Jövök vissza, látom a securitysok valakit épp erővel tartanak vissza, hogy bemenjen a színpad mögé. Találjátok ki, hogy ki volt az. Mr. Faszkalapos, mattrészegen. Elvánszorog. Állok a színpad szélén, erre látom, hogy a baromarcúja felmászik a színpadra szemből, miközben a zenekar épp hajlong a közönségnek. Szerzett egy brutál nagy magyar zászlót, azt lóbálta, mint valami idióta, közben majd' szétbassza a mikrofonállványokat, meg Erika gitárját. Gondolkodtam, hogy mi lenne ha nekifutásból hátbarúgnám. A színpad olyan másfél méter magas lehetett, onnan elég kellemeset zuhant volna... De sajna a security előbb leszedte. Utána még próbálkozott, de már figyeltek rá. A Himnuszt meg olyan erőből kezdte ordítani, hogy szerintem a vár aljában is hallották. Utána nem bírtam már abbahagyni a röhögést, pláne, mikor Laci megjegyezte, hogy 'itt a pincér, hozta a számlát, csak azért akar felmászni'. Jó volt ez. Ha Diósgyőrben jártok, ne menjetek a Talizmán étterembe, hacsak nem szeretitek a pocsék kiszolgálást. Mert mondjuk ha amolyan Waczak Szállósan nyomta volna a csávó... de sajna nem. Na, alvás, késő van.

Száznyolcvanegy.

Derék cimborám minap hozzámvágott egy új Sonata Arctica lemezt, hogy ez mennyire jólett meg hallgassam meg és hű. Derék cimborámról köztudom már régóta, hogy SA függő. Szal ha Tony Kakko tiroli dallamokat játszanabendzsón, sajttal a fején, Ő akkor is az első sorban tombolna. Ugye, Pítör? No a lényeg, hogy átnyálaztam az új überjó SA albumot, és nem értem. Nem értem, hogy x év zenei pályafutás után miért nem tudnak újat alkotni. Miért nem tudnak elszakadni kicsit a kétlábgépes 10000 bpm-es reszeléstől. Aki egy SA albumot hallott, az hallotta mind. A dallamok mások, de ugyanaz az alap, ugyanazok a szövegek, ugyanaz a hangzás. És itt nem is értem a rajongókat. Ők ezt nem veszik észre? Hogy a finneknél maradjunk, egy Nightwish pl. ugyanott kezdte, ahol a SA, de ők képesek voltak túllépni önmagukon. Változatos dalokat írtak, más más hangzással. Habár itt jegyezném meg, hogy Tuomasnak ez a filmzenei mániája kezd kicsit aggasztani... Mindegy. Egy Dream Theater is ismétli önmagát, de egyben kísérletezik is. Portnoy is ugyanazokat a témákat hozza időről időre, de próbálkozik új dolgokkal is. Tommy Portimo (SA) nem. Ő leül, bekapcsolja a lábát, nyomatja az ezerhuszonnegyedeket, és... és ennyi. Szerintem kijelenthetem, hogy a csávó csak ezt tudja. Ami nem lenne gond, ha esetleg néha technikázna. Jukka is csinálja. Blomberg is csinálja. Frost is csinálja (pedig Ő kb. 10x gyorsabb mint Tommy). De ezen úriemberek belátták, hogy a sablon egy idő után unalmas. A 10. album után meg pláne. Nézzétek meg a Satyricon-tól a Fuel For The Hatred-et. Black Metalt nyomnak. Máshogy. Vagy Winds.

Úgyhogy a konklúzió dear Peterem, az hogy az új SA is booooooring as always. Or after the first track. Sry.